Weboldal indítása koronavírus idején

A COVID-19 sajnos alapjaiban változtatta meg a hétköznapi életünket. A járvány már egy éve velünk van, és még mindig nem látni a végét. 

Azonban a koronavírusból mi, vállalkozók is tanulhattunk: azt, hogy nem elég csak offline jelen lenni. 

A koronavírus idején különösen fontos az online jelenlét - indíts weboldalt!

Miért érdemes most, a járvány idején weboldalt indítani?

Mielőtt mélyebben is belemennénk a koronavírus-járvány okozta átalakulásba, tekintsünk picit vissza a múltba, hogy jobban átlássuk az összefüggéseket, illetve a fejlődés ütemét.

Az elmúlt évtizedekben a világ soha nem látott fejlődésen ment keresztül. Gondolj csak arra, hogy a 90-es években telefonkönyveket pörgettünk, és vezetékes telefonról hívtuk a barátainkat. 

Ahogyan a mobilok egyre inkább teret hódítottak, ezek az akkor hétköznapinak számító dolgok később már teljesen eltűntek a mindennapokból.

Ezután a mobiltelefonok a 2008-as évtől folyamatosan okosodni kezdtek, majd 7-8 évvel később már szinte mindenki csak okostelefonokat használt. Az egyszerű, nyomógombos készülékek szinte nyomtalanul eltűntek.

Az okostelefonokkal pedig egyre inkább kezdett átalakulni az általános értelemben vett kereskedelem is. Ma már ott tartunk, hogy ha valakinek problémája van, vagy épp egy cukrászdát, fodrászt keres, egyszerűen beüti a telefonjába, és odamegy. 

Nem nehéz látni, hogy az offline cégek már jóval a járvány előtt is hátrányba kerültek azokkal szemben, akik rendelkeztek weboldallal. Őket ugyanis sokkal könnyebb volt észrevenni. (Ez persze nem is csoda, hiszen az emberek 60%-a már mobilról keresi meg azokat a helyeket, ahová el szeretne jutni. Minden más számára láthatatlan.)

Az emberek többsége a mobiltelefonon keres és vásárol

Persze sokan azt gondolják, hogy csak a fiatalokról van szó: pedig a 30-40, de még az 50-es korosztály is előszeretettel használja a Google Térképet, vagy épp választ éttermet a Google értékelések alapján. 

Ezt a szakadékot a 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány csak még tovább mélyítette. A világ gyakorlatilag bezárult, az emberek nem érintkezhetnek fizikailag, és aki nem tudja megoldani azt, hogy online vigye tovább a vállalkozását – gyakorlatilag lehúzhatja a rolót, vagy kénytelen nagyon minimális összegből megélni. 

A koronavírus tehát kvázi felgyorsította azt, aminek előbb-utóbb mindenképp be kellett következnie egy 21. századi vállalkozás életében: mégpedig a digitalizációt.

Koronavírus és weboldalak 

Sajnos aki a járvány előtt nem volt jelent online, hirtelen azt sem tudta, hova kapja a fejét. Egyik napról a másikra ugyanis megoldást kellett találnia arra, hogyan vigye tovább úgy a szolgáltatását, hogy ne kelljen érintkeznie az ügyfelével, vendégével.

Az éttermek, cukrászdák kiszállításra álltak át, az olyan szolgáltatók, mint például az ügyvédi irodák pedig online tanácsadásra, illetve a papírmunka jelentős részét digitálisan is meg tudják oldani.

A szépségiparral kapcsolatos vállalkozásoknak, és a műhelyeknek azonban már jóval nehezebb dolguk van. Esetükben ilyenkor egy dologra lehet és érdemes készülni: mégpedig arra, hogy a nyitás előtt már online is jelen legyenek.

Milyen weboldalt érdemes indítani? Béreljünk vagy vásároljunk?

De miért fontos egy kkv-nak vagy akár egyéni vállalkozónak az online jelenlét?

Azt nem nehéz megindokolni, hogy a járvány miatt miért érdemes weboldalt indítani: ugyanis sok esetben csupán ez az egyetlen megoldás, hogy a vállalkozásunk fennmaradjon, és túléljünk. 

Azonban jóval tovább kell látni annál, hogy most COVID-járvány van: a hosszú távú, profitábilis működésünk záloga az, hogy felkészítsük vállalkozásunkat az online jelenlétre. Habár a koronavírusnak szinte csak negatív oldala van, mégis érdemes az érem másik felét is megnézni: ugyanis időt kaptunk arra, hogy tervezzünk, felvázoljuk magunk előtt a perspektívákat, implementáljuk az online megoldásokat.

Mielőtt weboldalt indítanál, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: 

  • Hogyan tudom/tudom-e a szolgáltatásomat digitalizálni?
  • Hogyan illeszkedik majd a honlap az üzleti stratégiámba?
  • Milyen hosszú távú céljaim vannak a weboldallal? (Több ügyfél szerzése, oktatás elindítása, márkaismertség, terjeszkedés satöbbi)
  • Lesz-e időm foglalkozni a weboldallal vagy meg kell bíznom vele mást?

Miután ezeket tisztáztad magadban, a honlap elindítása már csupán egy lépésnyire van. 

Hogy jobban átlásd, konkrétan milyen előnyei is vannak az online jelenlétnek, összegyűjtöttük neked egy csokorba.

Egy amerikai felmérés szerint (nagyon sok tengerentúli kutatás igaz a hazai viszonylatokra is, csak a minta kisebb): 

  • azok a vállalkozások, akik online is jelen vannak, alkalmazottanként kétszer annyi bevételt szereztek, mint a csak offline üzletek
  • azok, akik digitalizálták cégüket, átlagosan 4x nagyobb bevételnövekedést értek el (természetesen covid-mentes időszakban)
  • és háromszor nagyobb valószínűséggel teremtettek új munkahelyeket.

Továbbá:

  1. Az emberek átlagosan heti 20-25 órát töltenek online (minimum), és akár 5-6 órát is mobilozhatnak. Ha online is jelen vagy, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a (leendő) vásárlód rád találjon.
  1. Az emberek 90%-a online keres megoldást a problémájára, legyen szó akár termékekről, akár szolgáltatásokról. 
  1. Nagyon sokan az alapján ítélnek meg egy céget vagy vállalkozást (ez főleg a kisebb kkv-kra igaz), hogy milyen kialakítású a weboldala.
  1. Végül, de nem utolsó sorban egy jól kialakított, ügyfélbarát weboldal, ami választ ad a fogyasztók, ügyfelek kérdéseire és folyamatos tartalommal frissül, az dominálhatja a keresőket, amivel kirobbanó eredményeket érhet el.

Mindezek után talán már csak két kérdésed maradt, ami közül az egyik:

Milyen lehetőség van honlap indítására?

Az egyik megoldás, hogy béreljük a weboldalt. Ennek előnyeit, illetve hátrányait a vonatkozó cikkünkben már kifejtettük. 

Ezek közül néhány előny, a teljesség igénye nélkül:

  • Egy kész rendszert kapsz, az admin felületen pedig rendszerint könnyű eligazodni
  • Nem kell törődni a karbantartással, illetve programozással
  • És ha segítség kell, mindig ott van az ügyfélszolgálat, vagyis a support.

Hátrányai pedig, hogy:

  • Állandó költséget jelent, amit (általában) havonta kell fizetni
  • Kevésbé testreszabható, inkább sablonszerű
  • Épp ezért előfordulhat, hogy egy nagyon hasonló felépítésű weboldallal találkozol. 

A másik megoldás, hogy profi programozókat kérsz fel, akik a te igényeid alapján elkészítik a weboldalt. 

Ennek előnyei: 

  • Szakemberek készítik el a honlapot
  • Teljes mértékben testreszabhatod a weboldalt
  • Ha segítség kell, akkor tudsz hozzájuk fordulni

Hátrányai:

  • Sok esetben egyedi admin felülettel rendelkeznek, amit laikusként nehéz lehet átlátni
  • Nagyon sok a kókler a szakmában
  • Nagyon sokszor hallottuk, hogy hozzá nem értőként az ember nem mer belenyúlni a rendszerbe, viszont a programozóra túl sokat kell várni. 

Nem is beszélve arról, hogy iszonyatosan költséges lehet egy egyedi fejlesztés – és sok esetben nincs is rá szükség.

Harmadik megoldás lehet az, ha az ember maga rakja össze a weboldalát, amennyiben érez hozzá affinitást. 

Előnyei: 

  • A YouTube-on rengeteg oktatóanyag érhető el
  • Vannak olyan nyílt forráskódú CMS-esk (tartalomkezelő rendszerek), amelyeket bárki szabadon szerkeszthet
  • Léteznek ingyenes megoldások, például a WordPress.

Hátrányai:

  • Sok idő, míg az ember megtanulja
  • Hozzá nem értő kezekben a rendszer könnyen összeomolhat, és nincs, akitől segítséget kérjen
  • A weboldal nem biztos, hogy úgy néz majd ki, ahogyan azt elképzelte.

Azonban van egy negyedik lehetőség is, mégpedig az, ha az ember kész weboldalt vásárol.

Mit kínál a WebsitExpo?

Sokan megijednek ettől a lehetőségtől, ugyanis sajnos gyakori tévhit, hogy nem lesz egyedi a weboldal. 

A WebsitExpo tulajdonképpen egy online website-piactér, ahol kész, egyedi fejlesztésű weboldalakat vásárolhatsz. Fontos, hogy nem sablonokat használunk, és minden weboldalt csak egyszer adunk el. Tehát nem fordulhat elő az, hogy a weboldalad “szembejön veled”, miközben netezel.

A koncepciót azért dolgoztuk ki, mert láttuk és tapasztaltuk, hogy a vállalkozásoknak szükségük van egy könnyen elérhető, ám egyedi alternatívára. Ezzel egyrészt minden eddiginél gyorsabbá tettük azt, hogy a vállalkozó saját weboldalhoz jusson, másrészt olcsón – a fejlesztési árak töredékéért.

Mennyibe kerül? 

A legolcsóbb egyedi fejlesztésű weboldalunk jelenleg 75 euró, a legdrágább pedig 225 euró. Igyekszünk a lehető legtöbb piaci szegmenst lefedni, így a szépségipartól a gasztróig minden vállalkozó megtalálhatja a számára leginkább megfelelő site-ot.

Amennyiben úgy gondolod, hogy itt az ideje digitalizálni a cégedet, tekintsd meg a shopunkat, és ha bármilyen kérdésed van, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot – szívesen segítünk.