Mondhatni „természetes, evolúciós” folyamat, hogy a weboldalunk egy idő után elavulttá válik. Először persze a dizájn az, ami megkopik: kis túlzással 2-3 évente új webdizájnok, stílusok jelennek meg – ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ekkora időközönként újra kellene tervezni a weboldalunkat.
Azonban amikor már az elavult content, a funkciók és a dizájn is a konverziók, eladások rovására megy, akkor itt az ideje bevetni a nehéztüzérséget, és felújítani a weboldalt. De mikor szükséges? Milyen szempontok mentén érdemes elkezdeni az újratervezést? Ezeket mutatjuk most be a cikkben.
És kezdjük is az egészet az elején…
Mikor kell felújítani egy weboldalt?
A Business 2 Community kutatása szerint egy webhely átlagos élettartama 1,5-2,5 év. Mivel a trendek változnak, a technológia pedig fejlődik, átlagosan ennyi időnként kellene újratervezni egy weboldalt, hogy mindig friss legyen. Azonban legyünk őszinték: a legtöbb cégnek, vállalkozásnak erre egész egyszerűen nincs elegendő erőforrása.
Sokkal fontosabb tehát az, hogy te cégvezetőként, vállalkozóként látod-e értelmét az újratervezésnek. Mindjárt meg is mutatjuk, hogy mit értünk ez alatt.
#1 Paradigma-, illetve branding-váltás
Ha egy branding-váltás előtt álltok (új színek, új logó) kerül bevezetésre, vagy átalakul a szolgáltatások, termékek palettája, akkor egyértelmű, hogy ezt a weboldalon is kommunikálni kell.
#2 Csökkenő konverziók
Reméljük, hogy te is azon tudatos vezetők közé tartozol, akik rendszeresen mérik, elemzik, mekkora a webes forgalmuk, és hogyan javulnak a teljesítménymutatók. Ha a rendszeres és friss content ellenére a konverziók, az eladások csökkenő tendenciát mutatnak, érdemes megvizsgálni azt, hogy szükséged van-e redizájnra, átstrukturálásra.
#3 Ha az oldal lassú
A sebesség most már nagyon fontos SEO-mutató, mivel nagyon sokan használják a weboldalt telefonról. (Épp ezért nélkülözhetetlen, hogy a weboldalad reszponzív legyen – ezt részletesebben a következő pontban fejtjük ki.)
Ha sok a termék, ha nincs megfelelően karbantartva a weboldal, akkor bizony egy idő után irgalmatlanul be tud lassulni. Ez pedig hatással lehet a keresőben elért helyezésedre, valamint az eladásokra és a konverziókra is. Ha egy oldal betöltése több mint 3 másodpercet vesz igénybe, akkor a felhasználók ezt nagy arányban nem várják meg, hanem egész egyszerűen ráklikkelnek a jobb felső sarokban található X-re és odébb állnak.
#4 Ha az oldal nem reszponzív
Az okostelefonok korában ma már alapelvárás, hogy egy weboldal reszponzív legyen. Ez azt jelenti, hogy kitűnően használható mobilos, illetve tabletes nézetben is. Ma már a felhasználók több mint 60%-a böngészik telefonról, így igencsak nagy luxus, ha a honlapod csak asztali gépről érhető el.
Gondolj csak bele, hogy így elveszítheted a potenciális vásárlóid, ügyfeleid 60%-át!
Amennyiben egy olyan CMS-sel (tartalomkezelő-rendszerrel) készült a site-od, ami nem támogatja a reszponzív megjelenést, úgy érdemes átállni például WordPress-re. Ez a nyílt forráskódú rendszer ugyanis kitűnően támogatja a mobilos, tabletes, valamint az asztali megjelenést is.
#5 Nézd meg a felhasználód szemüvegén keresztül!
A legegyszerűbb, ha bizonyos időközönként te is felkeresed a saját oldaladat telefonról, vagy asztali gépről. Menj végig az egyes folyamatokon, és próbálj meg kilépni a szerepedből, és felhasználóként böngészni. Mi az, ami téged zavar? Lassú az oldal? Rossz helyen vannak a gombok? Nem frissül rendszeresen a tartalom?
Ezer és egy millió oka lehet annak, ha csökken az organikus vagy épp fizetett látogatók száma. Épp ezért minden eszközt meg kell ragadni, hogy kiderítsd ennek okát.
A legfontosabb kérdések, amit ezzel kapcsolatban fel kell tenned magadnak:
- Elavultnak tűnik a dizájn?
- Csökkennek az eladások/konverziók?
- Lassan tölt be az oldal?
- Az oldal megjelenik mobiltelefonon és tableten is?
Az ezekre adott válaszok döntik el, hogy szükséged van-e a weboldalad felújítására, vagy sem. Most pedig tételezzük fel, hogy a válaszod igen… de mi a következő lépés?

Hogyan kell felújítani egy webhelyet?
Először is, visszacsatolnánk az előző fejezetre. Mi volt a probléma, ami miatt a weboldal felújítás mellett döntöttél? Ha nem tudod lokalizálni a gondot, akkor elsősorban erre kell fókuszálnod.
Az előző pontokra hivatkozva összeállítottunk egy lehetséges megoldást, ha úgy tetszik to do-listát. A leggyakoribb ok, ami miatt egyébként minket is sokszor megkeresnek, az a csökkenő forgalom. Ennek azonban, ahogy feljebb is említettük, nagyon sok oka lehet. Ennek egy kis szeletét mi is bemutatjuk a jelenlegi felsorolásban.
#1 Ha elavult a weboldal dizájnja
Ha egész egyszerűen fáj ránézni a weboldaladra vagy több, negatív visszajelzést is kaptál már ügyfelektől, felhaszálóktól a vizuálra vonatkozóan, akkor bizony itt az ideje a weboldal felújításon gondolkodni. Lehetséges, hogy egyelőre nem csökken emiatt az ügyfeleid száma, azonban az óra ketyeg, és csak idő kérdése, hogy mikor robban a bomba.
Amennyiben redizájnra lenne szükséged, segítünk megtervezni a főoldalt, az egyes aloldalakat, valamint kiválasztjuk a logódhoz, brandedhez leginkább passzoló színvilágot. E mentén kialakítunk egy egységes képet, ami profizmust sugároz.
A UX (user experience, vagyis felhasználói élmény) vizsgálata során megnézzük, hogy mennyire felhasználóbarát a felület, a következő szempontokat figyelembe véve:
- mennyire zsúfolt vagy épp üres a főoldal és az aloldalak?
- megvan-e az összes szükséges aloldal? Betöltik-e a funkciójukat?
- egységes-e a megjelenés?
- egyértelműek-e a linkek, gombok?
- mindegyik gomb oda vezet-e, ahová a felhasználó el akar jutni?
Ezeket a kérdéseket (is) figyelembe véve megtervezzük a weboldalt.
Tipp: a webshopunkban rengeteg olyan kész, személyre szabható honlap található, ami reszponzív, megfelel a legmodernebb dizájn-követelményeknek, és reszponzív is (tehát megjelenik mobilon és tableten is). Ezzel a módszerrel nem kell hónapokat várni, amíg kész lesz a fejlesztés: a megrendeléstől és az egyeztetéstől számítva már egy héten belül kézhez kapod a saját, perszonalizált, brandingelt weboldaladat!
#2 Ha csökken a konverziók, eladások száma
A csökkenő konverzióknak több lehetséges oka van:
- a keresőoptimalizálás (SEO) hiánya,
- a rendszertelen (vagy még rosszabb esetben nem létező) content,
- az elavult dizájn,
- megjelent egy új konkurens,
- a rossz termék pozicionálás,
- a rossz kommunikáció satöbbi.
Amennyiben a weboldalad organikus látogatóinak száma csökkent, úgy szükséged lesz egy SEO-szakemberre, aki megvizsgálja ennek okát, és feltárja a weboldal hibáit. Szerencsére ebben is tudunk neked segíteni, azonban fontos, hogy megértsd a SEO alapjait. A linkre kattintva sok érdekes dolgokat megtudhatsz a keresőoptimalizálással kapcsolatban.
Ha elavult a content, az szintén csökkenést okozhat. Gondolj csak bele, hogy szoftveres karbantartást vállalsz, és a cikkeidben a Windows XP-ről írsz, mert az utolsó blogbejegyzést 6 éve írtad…
Amennyiben pedig egész egyszerűen nincs content, úgy nem találnak meg az emberek a keresőben. Szükséged van tehát rendszeres időközönként frissülő tartalomra, valamint a már meglévő, elavult tartalmaid frissítésére is.
Vizsgáld meg, hogy megjelent-e új versenytárs a piacon. Ha igen, mit csinál jobban, mit csinál másképp mint te, és hogy hogyan tudta elszipkázni az ügyfeleidet? Ennek vizsgálatára szintén időt és energiát kell fordítanod.
Ha nem jól méred fel a célpiacod, annak méretét, az hibás kommunikációhoz, és alacsony profithoz vezet. Ennek kiküszöbölésére érdemes úgynevezett buyer personákat készíteni. Nagyon röviden és tömören: a buyer persona egy elképzelt vásárlód, ügyfeled, akinek a teljes személyiségét fel kell építened. Hol dolgozik, milyen beosztásban, mit olvas, mi a családi állapota, hobbija, milyen gyakran és hol netezik satöbbi.
Az „ő” segítségével sokkal jobban, mélyrehatóbban megismerheted a célpiacodat és felépítheted az újfajta kommunikációdat, amit a weboldalad is tükrözni fog.
Tipp: kérd a WebsitExpo segítségét, és feltárjuk, hogy mi a probléma gyökere – ezután pedig megoldást keresünk rá, és orvosoljuk!
#3 Ha az oldal lassú
Ha túl nagy a termékpaletta, túl nagyméretűek a képek, lassú a szerver, nincs megfelelően karbantartva az oldal, akkor az lassuláshoz vezet.
Ráadásul ilyenkor rengeteg biztonsági rés keletkezhet az oldalon, ami miatt a honlapod potenciálisan a hackerek célkeresztjébe kerülhet. Épp ezért kell egy szakember, aki elvégzi a szükséges karbantartásokat is. Ahogy ugyanis egy autót rendszeresen el kell vinni szervizbe, úgy a weboldallal is hasonló a helyzet.
Tipp: válaszd a weboldal karbantartás szolgáltatásunkat, amivel levesszük a válladról az üzemeltetéssel járó nyűgöt. Dőlj hátra, és fordítsd az idődet arra, amihez igazán értesz: a vállalkozásodra!