Mikor jönnek a látogatók egy új weboldalra?

Természetesen a legtöbb ember arra számít, hogy amint élesedik az oldal, látogatók százai, sőt ezrei fogják ellepni az oldalt. És ilyenkor persze jön a csalódás (tücsökciripelés, ördögszekereket fúj a szél), mert az anyukádon és a tesódon kívül senki sem jön, maximum néhány jófej ismerős rákattint, mert megosztottad Facebookon.

Szóval, ha jelenleg nincs Ads, nem foglalkoztál a keresőoptimalizálással, sem pedig a social media kampányokkal, akkor maximum néhány beeső látogatóra számíthatsz, akik szinte biztosan nem vásárolnak/veszik igénybe a szolgáltatásodat.

Kicsit olyan ez, mintha megnyitnál egy éttermet a város legeldugottabb részén, és a szüleiden, valamint az ismerőseiden kívül nem szólnál róla senkinek. 

Most, hogy az offline hasonlaton keresztül már kapirgáljuk a probléma gyökerét, itt az ideje annak, hogy mélyebbre ássunk.

De miért nem lesznek egyből látogatók?

Először is, bontsuk ketté a dolgot, hiszen a látogató több, különböző forrásból érkezhet:

organikus forrásból: a Google keresőből, nem fizetett hirdetések útján

social media felületről: Facebook, Instagram, TikTok csak hogy a legnépszerűbbeket említsük

átirányításból (referral): például PR-cikkek kapcsán

fizetett hirdetésekből: például a Google Ads. 

Azt, hogy a látogató milyen forrásból érkezhet, a Google Analyticsen keresztül tudod nyomon követni. Mivel erről oldalakat lehetne zengeni, most nem megyünk bele részletesebben a témába, találhatsz az Analytics használatáról szakmai cikket például a SEOlympic oldalán is. 

Sokkal érdekesebb most inkább az, hogy az adott forrásokból még miért nem érkeznek hozzád látogatók. Nézzük is meg ezeket.

Miért nincsenek organikus látogatók a weboldalon?

Miért nincsenek látogatók organikusan, a Google keresőből? 

Ennek számtalan oka lehet, azonban nagyon valószínű az, hogy még nem indexelte az oldaladat a kereső. 

Ezt a legegyszerűbb módon a következő módszerrel tudod lecsekkolni, írd be a keresőbe, hogy:

site:azoldaladneve.com

Ha nem látsz egyetlen találatot sem, akkor szükséged lesz egy sitemapre, vagy másnéven oldaltérképre. Ez alapján tudják ugyanis a keresőrobotok feltérképzeni az adott honlapot. 

Ehhez szükséged lehet egy SEO pluginra, azonban ennek beállításához érdemes olyan szakembert megbíznod, aki ért a keresőoptimalizáláshoz, máskülönben a rossz beállítások miatt előfordulhat, hogy továbbra sem működik az oldalad.

Persze olyan eset is lehetséges, hogy vannak találatok, azonban mégsem érkezik senki a honlapodra organikus forrásból. Ilyenkor valószínűleg gyengén keresőoptimalizált a weboldal, emiatt a Google annyira hátra rangsorolja, hogy a felhasználók egész egyszerűen nem találják meg. 

Gondolj csak bele, ha te keresel valamit, hányadik oldalon találod meg azt, amit keresel? Valószínűsítem, hogy az első oldalon, legfeljebb az első 5 találat közül választasz. 

Ha pedig te a harmadik oldal, 25. helyén szerepelsz, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy valaki rád kattint. Ilyen esetben szintén érdemes többet foglalkozni a weboldal keresőoptimalizálásával, hogy minél előrébb rangsoroljon a keresőóriás. 

Mennyi idő alatt számíthatsz eredményekre az organikus keresést illetően?

Talán ezt a legnehezebb megmondani, ugyanis a keresőoptimalizálás egy hosszú távú projekt. Nagyon sok függ attól, hogy a piac mennyire kompetitív, mennyire nehéz előre kerülni az adott kulcsszavakra, illetve, hogy a konkurencia SEO-ja mennyire erős. 

Ezek alapján azt lehet mondani, hogy 1-2 év alatt lehet komolyabb eredményeket elérni, folyamatos munkával és felügyelettel. Cserébe azonban (leszámítva a SEO szakember havidíját) az organikus keresésből ingyen látogatók jönnek. Tehát a befektetett munka és idő bizony sokszorosan kifizetődik, de rövid távú megtérülésre ebben az esetben ne számíts.

Látogatók szerzése a social mediából

Social media 

Ha nem futtattál fizetett hirdetést és kis követő bázissal rendelkezel, nagyon valószínűtlen, hogy valaki a social media útján talál rád. Amennyiben innét szeretnél látogatókat szerezni, úgy egy jól kivitelezett kampányra lesz szükséged, profi grafikákkal (vagy videókkal) és szöveggel. 

Először is azt érdemes meghatározni, hogy a célcsoportod melyik platformon található. Ha a fiatalabb célközönségre szeretnél lőni (25 év alattiak), akkor érdemes a TikTokot becéloznod. Egyébként a felnőtt korosztály 25-35 év között még mindig leginkább a Facebookot és az Instagramot használja.

Miután megtaláltad az adott platformot, ki kell dolgozni a kampánytervet és rendszeres posztolásra van szükség, illetve hashtag-kutatásra is, az Insta esetén. 

Mennyi idő alatt számíthatsz eredményekre a social media kampányokból?

Amennyiben megfelelően kidolgozott a terv, illetve elegendő büdzsé áll rendelkezésre, a social media-kampányokból szinte azonnal jönnek látogatók. Azonban nagyon pontos mérésekre, metrikákra van szükség ahhoz, hogy egy-egy kampány sikere ne üljön le egyből, hanem hosszú távon fenn lehessen tartani. 

És persze szükség van egy bizonyos költségkeretre is, amiből lehet gazdálkodni.

Látogatószerzés a Google Ads-en keresztül

Google Ads

Két oka lehet annak, miért nem jönnek látogatók a Google Ads-ből: 

  1. azért, mert nem futtatsz fizetett hirdetéseket
  2. azért, mert nem szakember kezeli a Google Ads-kampányodat. 

A PPC-hirdetések kezelése komoly tudást igényel: szükséges hozzá a célcsoport megfelelő szűrése, kulcsszókutatás, kulcsszavak kizárása. Sőt, már a botok ellen is védekezni kell, hiszen könnyedén nullára redukálhatják a hirdetésekre szánt pénzt anélkül, hogy bárminemű vásárlás történne. 

Amennyiben saját magad kezeled a Google Ads fiókodat, érdemes megnézni, hogy: 

  • van-e elutasított hirdetés? 
  • aktív-e a kampány és a hirdetéscsoport? 
  • vannak-e elutasított kulcsszavak? (A Google például az alkohollal, cigarettával, tűzijátékokkal satöbbi kapcsolatos kulcsszavakat elutasítja)
  • vannak-e olyan kizáró kulcsszavak, amelyek hatással lehetnek az aktív kulcsszavakra? 
  • nem-e rossz a hirdetésütemezés? 
  • a kulcsszavakra adott ajánlatok meghaladják-e a napi költségkeretet?

További tippeket a Google Ads-szel kapcsolatban a linkre kattintva olvashatsz.

Mennyi idő alatt számíthatsz eredményekre a Google Ads-kampányból? 

Egy jól kivitelezett Google Ads-kampány esetében szintén azonnal számíthatsz látogatókra. 

Érdemes azonban tudni, hogy az Ads PPC alapon (pay per click) működik, tehát kattintás alapon kell fizetned attól függően, hogy az adott kulcsszavakra mekkora az aukciós verseny. 

Így, hogy ne szálljon el a büdzsé, szükséged lehet olyan szakemberre, aki kézben tudja tartani mindezt. 

Egyéb tényezők

Ahogyan feljebb is láthatod, nem egyszerű sem költségkeretet, sem pontos időtartamot mondani. (Aki például keresőoptimalizálási szakembernek mondja magát, és biztosan állítja neked, hogy 2-3 hónap alatt a Google első helyére tesz, attól menekülj minél gyorsabban).

Nagyon sok múlik azon, hogy mennyi konkurenciád van, illetve ők mekkora büdzsével rendelkeznek. Nyilván sokkal nehezebb versenyezni azzal, aki a puszta marketingre 100x annyi pénzt szán, mint amekkora a te egész egész éves árbevételed. 

Szintén nem lehet szó nélkül elmenni a piac helyzete mellett sem. A covid19-világjárvány idején teljes üzletágak álltak a földbe, és lehettél bármilyen jó szakember, egész egyszerűen nem tudtál embereket elérni például fitnesz terem tulajdonosként a korlátozások miatt. 

A 2008-as gazdasági világválság idején pedig mindenki visszafogta a költését, így egy ehhez hasonló pénzügyi katasztrófa inkább takarékoskodásra inti az embereket, akik hatalmas mértékben visszafogják a vásárlásokat. 

De, hogy ne csak negatív példákat írjunk, ha egy olyan termékkel, szolgáltatással rukkolsz elő, amire hatalmas az igény, de a piacon még egyeduralkodó vagy, akkor sokkal könnyebb megtalálni a célcsoportot és a megtérülés is sokkal-sokkal gyorsabb. 

Szükség van marketingre

Mindazonáltal ahhoz, hogy látogatóid legyenek, sőt olyan látogatóid, akik aztán vásárolnak is/igénybe veszik a szolgáltatásodat, szükséged lesz egy marketing szakemberre. (Vagy persze ott van egy másik út is, hogy kitanulod a szakmát és saját magad felelsz a marketingért, de ez adott esetben 2-3 év aktív tanulást jelent, és azután is folyamatos fejlesztést.)

Hatékony marketing nélkül ugyanis a digitális (és egyébként az offline) világban is láthatatlan, hallhatatlan vagy. 

Mi azonban hangot adhatunk neked, és feltehetünk a digitális térkép középpontjába. Ehhez viszont az első lépéseket neked kell megtenned, vagyis ráklikkelni a kapcsolati adatlapra és írni nekünk. Innéttől pedig már nyugodtan átadhatod nekünk a kormányt.